Másfél évtizede nem látott tömegtüntetéseket tartottak Mianmarban, miután a katonaság letartóztatta a kormányt és átvette a hatalmat. Egyelőre nincs hír erőszakról, de sokan attól tartanak, hogy a hadsereg erővel lép majd fel.
Több tízezer ember vonult az utcára Mianmar legnagyobb városában, Rangunban, hogy a demokratikusan megválasztott kormányt őrizet alá helyező és az internetet lekapcsoló katonai puccs ellen tiltakozzanak.
„Nem akarunk katonai diktatúrát” – skandálták a tüntetők, akik annak ellenére vonultak utcára, hogy a katonaság megpróbálta megakadályozni a puccs ellenes tüntetéseket. Sokan Aun Szan Szú Kjí mianmari vezető arcképét tartották föl és pirosat viseltek, a politikus pártjának a színét.
Ehhez kapcsolódóan: Mianmar ellenáll a katonai puccsnakA tömeg belváros felé vonult
Aun Szan Szú Kjít azóta nem látták, hogy a katonaság hétfőn megdöntötte a kormányát és átvette a hatalmat az országban. A jelek szerint vasárnapra részlegesen helyreállt az országban az internetszolgáltatás, amit korábban korlátozott a katonaság, hogy így vegye elejét az ott szerveződő tüntetéseknek.
Vasárnap a tüntetők vörös lufikkal vonultak fel, valamint sokan feltartották a gyűrűs, a középső és a mutatóujjukat, amely először Thaiföldön lett a rezsimellenes tüntetések jelképe. A háromujjas kéztartás eredetileg az Éhezők viadala című tűnik fel, mint az ellenállás szimbóluma.
Ehhez kapcsolódóan: A katonai puccs után Mianmarban betiltották a közösségi médiát„Tartsák tiszteletben a szavazatunkat!” – ez volt olvasható az egyik transzparensen, a tiltakozók arra utaltak ezzel, hogy a novemberi választásokon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Nemzeti Liga a Demokráciáért Párt. A tömeg a város központjában található Sule Pagoda felé vonult, közben a Ranguni Egyetemnék rendőrségi járművek és rohamrendőrök gyülekeztek, de nem érkezett hír erőszakról.
2007 óta nem volt példa ekkora tüntetésekre
Myo Win, egy 37 éves tüntető az AFP-nak azt nyilatkozta: „Tovább vonulunk, és addig követelőzünk, amíg megkapjuk a demokráciát.” Az erőszakos cselekedeteiről ismert mianmari hadsereg eddig nem lépett fel a tiltakozásokkal szemben, de mindenki arra számít, hogy végül erővel vetnek majd véget a tüntetéseknek. A kormány vezető tagjai a puccs kezdete óta házi őrizetben vannak, a hadsereg pedig egyéves szükségállapotot rendelt el.
Ehhez kapcsolódóan: Miért vette át a hatalmat a katonaság Mianmarban?A vasárnapi tüntetések a legnagyobbak a 2007-es "sáfrány forradalom" óta, amikor több ezer helyi szerzetes kelt fel a katonai rezsim ellen. Kisebb tiltakozások voltak a fővárosban is, ahol a katonai rezsim egyelőre hallgat az eseményekkel kapcsolatban. Egy másik városban állítólag lövések is eldördültek, de senki nem sérült meg.
A jelentések szerint nagyjából 50 százalékos elérhetőséggel ismét működik az internet az országban, ahol az emberek egyik fő hírforrása és kommunikációs platformja a Facebook, amit a katonaság megpróbált korlátozni.
Letartóztatták a kormányt
A hadsereg hétfői hatalomátvétele a magas rangú politikusok és tisztviselők, köztük az ország vezetőjének, Aun Szan Szú Kjínek letartóztatásával kezdődött. Kyi Toe, a párt szóvivője azt mondta, Szú Kjí egészséges, házi őrizetben van a hivatalos lakhelyén, Nepjidában. Aun Szan Szu Kji kormányfő, Nobel-díjas egykori demokráciapárti aktivista, aki az elmúlt öt évben állt a részben demokratikus kormányzat élén.
A tábornokok akkor léptek akcióba, amikor hétfőn első ízben összeült volna az újonnan megválasztott parlament. A novemberi választásokon Szu Kji pártja ismét elsöprő győzelmet aratott, míg a hadsereg által támogatott párt rosszul szerepelt.
A hadsereg csalást kiált
A katonák a szavazólisták alapján széleskörű szabálytalanságokat emlegettek és azt mondták, hogy a választást elcsalták. Az országos választási bizottság azonban úgy foglalt állást, hogy nincs a választási visszaélésekre utaló bizonyíték. A hadsereg mégis azzal indokolta a hatalomátvételt, hogy a kormány nem lépett fel a csalásról szóló vádak kivizsgálására és az alkotmány egyik paragrafusára hivatkoztak, amely szerint vészhelyzetben átvehetik a hatalmat.
Még a telefonhálózatot is lekapcsolták
A hadsereg biztosra ment: a puccs idején kikapcsolták a tévéadásokat, a fővárosban leállították telefon- és internetszolgáltatást, a reptereken pedig a földre parancsolták a gépeket. Egyes vidéki körzetekben sem működtek a telefonok.
A katonák szögesdrót akadályokat emeltek Rangunban, és megjelentek a parlamentnél és a kormányépületeknél. A lakosok közben megrohamozták a bankjegykiadó-automatákat, egyes üzletekben és otthonokban pedig levették Aun Szan Szu Kji képét és pártja, a 2015 óta kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért jelképeit.
Készült a BBC és a Reuters tudósításának felhasználásával.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!