Az egyes országok vezetőinek diplomáciai látogatásai jellemzően sokkal többet jelentenek bármiféle barátkozásnál vagy érdektelen protokolleseménynél. Korábban ezért is ábrázoltuk részletesen Orbán Viktor nemzetközi útjait. Most az Orbán által mintaországnak megtett kommunista Kínával folytatjuk. A kínai kommunista vezetés külföldi látogatásainak mintázata egyébként globálisan meghatározó kereskedelmi vagy politikai változásokat is mutathat.
Miért olyan fontos, hogy kiket látogatnak meg az országok vezetői? Mindenki beszélget másokkal, akár a buszon is, a zöldségesek is megvitatják a világ dolgait, ahogy a nagyvállalati vezetők is. Mégsem vezet senki naplót ilyesmi tereferékről, mert nem érdemes, nincs igazán tétje.
A miniszterelnökök, elnökök hivatalos külföldi tárgyalásainak viszont nagyon is van. Az országok legfőbb képviselői jellemzően akkor kelnek útra, ha valami olyat akarnak elérni egy másik országban, amihez a legnagyobb hatalmú vezetők lehető legsimább egyezkedése szükséges.
A személyes figyelem ugyanis az egyik legszűkösebb erőforrás
szinte minden vezető esetében.
Bár az változó, hogy a résztvevők hogyan akarják kifelé láttatni ezeket a személyes találkozókat, az adott vezető zárt tárgyalásainak mintázata önmagában is sokszor erős jelzést adhat arról, hogy kikkel szeretne jobban együttműködni, milyen gazdasági-politikai irányokra fog ténylegesen törekedni a későbbiekben.
Magyar példaként talán az a legismertebb, hogy Orbán Viktor 2009 előtt a nyugati orientáció egyik leghangosabb képviselője volt.
„[Mi] magunk miatt akarunk a Nyugathoz tartozni, mert függetlenek és erősek akarunk lenni, és nekünk Keleten nincs semmi keresnivalónk, ott nekünk semmilyen babér sem terem, csak alárendeltség és kiszolgáltatottság. (…) Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt már mindenki kezdi veszedelmesnek látni” – érvelt például 2007-ben.
Viszont az MSZP-kormány összeomlása után, amikor 2009 második felére már csak az maradt kérdés, hogy kétharmaddal lesz-e miniszterelnök, Orbán váratlanul Moszkvába sietett tárgyalni, majd szinte rögtön utána a kínai kommunista vezetéshez jelentkezett be személyesen.
2010-es választási győzelme után pedig hamar meghirdette a „keleti nyitás” politikáját és a nyugati jólét elkerülhetetlen végét, később az illiberális állam célját és az etnikai homogenitásra alapuló fajelméletét.
Államszervezési mintájaként 2014-ben még Oroszországot, Törökországot, Kínát, Szingapúrt és Indiát jelölte meg, mostanra az említettek közül már inkább csak a kommunista Kínát hangsúlyozza. Mára pedig nemcsak a kormány próbál erősen közeledni Kínához, hanem a Fidesz támogatói fejében is kiugróan pozitív kép jött létre a kínai kommunista befolyásról.
Mások a célok, mint az európai vezetőknél
A kínai vezetés külföldi útjainak áttekintésénél az európai olvasóknak nem szabad elfelejteniük, hogy a kínai külpolitika céljai, lehetőségei és korlátai erősen különböznek az európai országokéitól. Ezeket az ambíciókat és körülményeket döntően Brands és Beckley a Foreign Policyben megjelent cikke alapján foglaljuk össze:
- „Kína egy nagy ország, és ti kis országok vagytok, ez tény” – érvelt 2010-ben Jang Jie-csi akkori kínai külügyminiszter tíz dél-ázsiai ország vezetőjének Vietnámban. Kína tényleg a világ legnépesebb országa, gazdasága pedig GDP-ben mérve önmagában akkora, mint az Európai Unióé az Egyesült Királyság kiválása után.
- Legalapvetőbb cél a Kommunista Párt totális uralmának fenntartása. Kína sok más autokráciához hasonlóan a nevében demokrácia, de valójában a hatalom kizárólagos birtokosa a kommunista párt. Sőt Vang Csi-san alelnök megfogalmazásában a kínaiak életének minden területén vezető szerepet kell hogy betöltsön a párt. A keresztényüldözéstől az ujgur átnevelőtáborokon át mondjuk az internet cenzúrázásáig számos kemény lépéshez vezetett eddig ez az elv. Ebben a logikában pedig az emberi jogok védelme vagy a kormány elszámoltathatóságára törekvés egyben a kommunista párt megdöntésére irányuló igyekezet.
- Területi és nagyhatalmi igények. A kínai vezetésnek komoly területi vágyai vannak Ázsiában Hongkong és Tajvan totális beolvasztásán vagy a Dél-kínai-tenger szinte egészének ellenőrzésén túl is. Emellett 2050-re nyíltan nem egy, hanem a világ egyetlen szuperhatalmává akarnak válni, amely az „új kommunizmust” kívánja elhozni az egész világnak a versenyre alapuló piacgazdaságot lecserélve.
A kínai vezetők első útja is Moszkvába vezetett
Már a fentiek alapján is ki lehet következtetni több jellegzetességet a kínai vezetők külföldi útjairól. Például nagy országként kevesebbet utaznak a vezetőik, inkább fogadják mások képviselőit.
Vagy hogy aránylag többet tárgyalhatnak Ázsiában vagy épp olyan vezetőkkel, akik kevésbé tartják fontosnak a demokráciát és az emberi jogokat.
Utóbbi például azért is lehet fontos a kínai vezetésnek, mert az 1989-es Tineanmen téri vérengzés óta lényegét tekintve nem sokat változott a helyi politikai rendszer, viszont az ahhoz hasonló PR-katasztrófát mindenképp elkerülné már a kommunista párt.
Jól látható, hogy a legfőbb kínai vezetők az országok gazdasági súlyához vagy földrajzi távolságához képest viszonylag sokat mentek Afrikába és Dél-Amerikába is. Hszi Csin-ping elnök és pártvezető, illetve elődje, Hu Csin-tao első külföldi útja is Moszkvába vezetett, de ez jelentős részben szimbolikus döntésnek tekinthető.
A földrajzi távolság azért tényező még mindig, mert az országok diplomáciájának is van olyan gravitációs vonása, mint a kereskedelemnek: a környező országokkal lényegesen intenzívebb a kapcsolat, mint a távolabbiakkal.
A kínai vezetés külföldi látogatásait Wang és Stone adatai alapján ábrázoltuk 1998–2020 között. A vezetők közül a kínai elnökök és a miniszterelnök útjait vettük sorra. Utóbbi a járvány évei alatt jellemzően egyáltalán nem utazott, úgyhogy ez intervallum is megfelelő képet ad a témában.
A vezetői látogatások nagyon gyakran járnak együtt a két ország közötti kereskedelmi megállapodásokkal.
A fejlett országok vezetőit azonban általában nem utazó ügynöknek érdemes elképzelni ilyenkor, nem konkrét terméket próbálnak értékesíteni, hanem a kereskedelmi szabályokról szoktak megegyezni.
Kína esetében ez annyival különlegesebb, hogy mivel a legfőbb vállalatok a párt befolyása alatt állnak, a vezetők képesek lehetnek utasítani őket akár politikai célú befektetésekre is.
Az is megfigyelhető, hogy a vezető látogatása után jellemzően két évvel feltűnik egy államilag befolyásolt kínai vállalat befektetése az adott országban.
A hagyományos kereskedelmi megállapodásoktól eltérők a fegyverügyletek, ezekben rendre politikai jóváhagyás kell ahhoz, hogy ki hova szállíthat.
Hszi Csin-ping elnök és Li Ko-csiang miniszterelnök is inkább hivatalba lépése elején utazott. Az elnök első külföldi útjai közül érdemes kiemelni 2013-as amerikai útját és az azt követő egyeztetéseket.
Ide Hszi Csin-ping egyből a „nagyhatalmi kapcsolatok új típusának” ajánlatával érkezett. Ez nulladik lépésként értelemszerűen azt jelentette volna, hogy az USA elismeri a feltörekvő Kínát azonos súlyú globális nagyhatalomnak.
Maga az ajánlat leegyszerűsítve abból állt, hogy a két fél kerülje a konfrontációt, legyenek tekintettel egymás „fő stratégiai érdekeire” és aggodalmaira, és kapcsolatuk a kölcsönös előnyökkel kecsegtető területekre fókuszáljon.
Obama amerikai elnök az egész felvetést úgy utasította el nyilvánosan, mintha el se hangzott volna. Itt olvashat bővebben a visszautasítás okairól vagy arról, hogy mit jelenthetnek ezek a stratégiai érdekek a kínai területi követelések árnyékában, mindenesetre a két ország közötti feszültség azóta jelentősen növekedett.
Az is megfigyelhető, hogy a kínai vezetők egyre rövidebbre veszik a látogatásukat külföldi túráik során. Míg korábban az egyhetes vizitek sem voltak kirívók, a mostani kínai vezetők már inkább két-három naposra terveznek egy-egy országlátogatást.
Nem csak a kínai fél számára jelenthet előnyt, ha egy túra során több országot tud felkeresni. Egy nagyhatalom prominensének látogatása biztonságot hozhat egy kisebb vagy instabilabb országnak, például kevésbé merik megtámadni.
Az amerikai vezetők személyes látogatása kedvező fényt vethet az adott kormányra: jellemzően tovább maradnak hatalomban utána, mint társaik, akiket nem kerestek fel. Ilyen hatás a legfőbb kínai vezetők látogatása után eddig nem jelentkezett.
A 2001 körüli közép-ázsiai utak nem véletlenek, erről alább olvashat bővebben. Röviden: Kína több évtizede próbálja erősíteni a befolyását a térségben, 2001-ben hozták létre a a Sanghaji Együttműködési Szervezetet (SCO), amelybe Türkmenisztán kivételével minden környékbeli volt szovjet közép-ázsiai ország belépett.
Később felvették Indiát és Pakisztánt is, Iránnal pedig már folynak a tárgyalások a teljes jogú tagságról. Peking globális ambícióiról, különösen a 2013-ban indított, Belt and Road (BRI – Egy övezet, egy út) nevű gazdasági-geopolitikai stratégiájáról itt olvashat bővebben.
Megnéztük külön azt is, hogy a Riporterek Határok Nélkül éves sajtószabadság-értékelése alapján átlagosan milyen országokat keresett fel a két legmagasabb rangú kínai tisztségviselő.
Mivel évente ketten együtt nagyjából kéttucatnyi országba utaznak el, ez arra adhat egyfajta jelzést, hogy mennyire átláthatóan működő országokkal szeretnék szorosabbra fűzni a viszonyt.
Ez alapján látható, hogy átlagosan inkább a kevésbé erős sajtószabadsággal bíró országokba utaztak.
Ehhez a már említett földrajzi okok is hozzájárulnak, az ázsiai országok közül nagyon kevés áll jól a sajtószabadság terén. Magyarország egyébként jelenleg a lista 85. helyén szerepel, bár 2002-ben még a 25. volt.
Magyarországot még egyik felmért kínai vezető sem látogatta meg, de Orbán többször járt már Pekingben. 2021-ben viszont a lehető legkisebb nyilvánosság mellett, de hivatalosan Magyarországra látogatott Vej Feng-ho kínai védelmi miniszter.
A látogatás szokatlan volt, mert az Európai Unió országai pont előtte szavaztak meg szankciókat négy kínai tisztségviselő ellen a muszlim ujgur kisebbség tagjaival szembeni tömeges jogsértések miatt. Erre válaszul akkor a kínai kormány tíz európai politikus – köztük az Európai Parlament öt tagja – és négy szervezet ellen hozott szankciókat. A kínai álláspont szerint a belügyük, hogy mit csinálnak az ujgurokkal.
