Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A japán kormánypárt megszakítja a kapcsolatot a Mun szektaként is ismert egyházzal


Kisida Fumio tokiói sajtótájékoztatóján
Kisida Fumio tokiói sajtótájékoztatóján

Kisida Fumio miniszterelnök közölte, hogy a Liberális Demokrata Párt megszakít minden kapcsolatot az Egyesítés Egyházával, miután a sajtó komoly összefonódásokat tárt fel a két szervezet között Abe Sinzó korábbi japán kormányfő meggyilkolását követően.

Egy férfi júliusban agyonlőtte Abét az Egyesítés Egyházához fűződő kapcsolatai miatt, illetve bosszúból, amiért a magát messiásnak kikiáltó dél-koreai Mun Szonmjong által 1954-ben alapított szervezet részben a politikus nagyapjának szorgalmazására jelent meg Japánban 1970-ben.

Letartóztatását követően a merénylő elmondta, hogy a vallási csoport iránti gyűlölet hajtotta, mivel anyja nagy összegeket adományozott a Mun szektaként is ismert szervezetnek, ami tönkretette őket. A szomorú és sokak számára ismerős történet miatt a társadalom egy része megértőnek mutatkozott Jamagami Tecujával szemben.

Ezt követően számos cikk jelent meg a helyi médiában, amely a kormányzó párt és az egyház közötti összefonódásokat tárta fel.

Kisida bocsánatot kért a közbizalom megrendülésével járó ügy miatt, és bejelentette, hogy kormánya és a párt tagjai megszakítanak minden kapcsolatot az Egyesítés Egyházával, valamint aláhúzta, hogy a politikusoknak rendkívül körültekintőnek kell lenniük a hasonló csoportokkal.

„Az LDP elnökeként őszintén bocsánatot kérek” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök augusztus elején átalakította kormányát, menesztett hét olyan minisztert, akinek köze volt az egyházhoz. Köztük volt Abe öccse is, aki elismerte, hogy a Mun szekta tagjai önkéntesként tevékenykedtek kampányában.

Azóta a párt többtucatnyi tagjáról derült ki, hogy kapcsolatban van az egyházzal vagy a hozzá köthető szervezetek valamelyikével.

Kisida arról számolt be, hogy megbízta az LDP főtitkárát a párt teljes körű átvilágításával, de időbe fog telni, mire felfejtik az elmúlt évtizedeket.

A kiterjedt üzleti birodalmat működtető, erősen kommunistaellenes, tömeges esküvőket szervező egyházat heves bírálatok érték, amiért súlyos terheket jelentő adományokat vár el több százezer vagy akár millió tagjától, amelyek elmaradása kizárást eredményezhet.

Abe tavaly videóüzenetet küldött az egyházhoz köthető Egyetemes Béke Szövetségének, amelyben a néhai Mun Szonmjong feleségét, a szervezetet jelenleg vezető Han Hakcsát méltatta a hagyományos családi értékek védelmében végzett munkájáért. Szakértők szerint Jamagami végül emiatt dönthetett a 2020-ban lemondott, de még mindig erős befolyással bíró miniszterelnök meggyilkolása mellett.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG