Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A lítiumkitermelésről tárgyalt a német kancellár Szerbiában


A kritikus nyersanyagokról szóló csúcstalálkozó Belgrádban 2024. július 19-én
A kritikus nyersanyagokról szóló csúcstalálkozó Belgrádban 2024. július 19-én

Olaf Scholz a kritikus nyersanyag lelőhelyeinek kiaknázásáról egyeztetett a balkáni ország elnökével, Aleksandar Vučićcsal. A kitermelés segíthetne az európai ipar kínai függőségének mérséklésén, de az ellenzők szerint súlyos környezetkárosítással járna.

Az Európai Unió és a szerb kormány képviselői a belgrádi találkozón egyetértési nyilatkozatot írnak alá a stratégiai partnerségről a kritikus nyersanyagok kiaknázása, az akkumulátorgyártási értékláncok és az elektromos járművek előállítása terén.

Emellett a szerb kormány és több érintett vállalat szándéknyilatkozatot fogad el, amelyben elkötelezik magukat „a magas szintű környezetvédelmi és fenntarthatósági sztenderdek” betartása mellett – húzta alá Steffen Hebestreit német kormányszóvivő.

Ehhez kapcsolódóan: Szia, uram, borátbánya érdekel? – Kitörne az EU a nyersanyagfogságból

Vučić hangsúlyozta, hogy akkor fogják megkezdeni a lítium kitermelését, ha a német és más európai autóipari vállalatok Szerbiában építik fel akkumulátorgyáraikat, nem csak a nyersanyagot próbálják elszállítani onnan.

Ehhez kapcsolódóan: Az európai tájkép részévé válhatnak a lítiumvölgyek

A szerb elnök pénteken óriási lehetőségnek nevezte hazája számára a lítiumbányászatot. „Ez hatalmas reménység számunkra. Meggyőződésünk, hogy nem fogjuk elszalasztani a lehetőséget. Ismertek vagyunk arról, hogy a legtöbb lehetőséget elszalasztjuk. Most ezt nem engedhetjük” – szögezte le.

A lítium kulcsfontosságú az elektromos járművekhez szükséges akkumulátorok előállításához is; ezen a téren jelenleg Kína uralja a globális ellátási láncokat.

Ismét ezrek tüntettek a lítiumbánya ellen Szerbiában
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:32 0:00

A szerb kormány nemrég határozatot fogadott el, amelynek értelmében újra lehet indítani a brit–ausztrál Rio Tinto óriásvállalat lítiumbányászati projektjét, amelyet a környezetvédők tiltakozása két éve leállított. Akkor 2,4 milliárd dollárra becsülték az értékét.

A Jadar nevet viselő bányászati projekt teljes kapacitása Európa lítiumszükségletének körülbelül kilencven százalékát fedezné.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG