A mianmari katonai junta akasztással végzett ki négy demokráciapárti aktivistát, akiket erőszakkal vádoltak, amit a tavalyi katonai puccs után követtek el – jelentette az állami média hétfőn jelentős nemzetközi felháborodást kiváltva.
A kivégzést – ami ötven éve nem volt Mianmarban – annak ellenére végrehajtották, hogy a világ minden részéről és az ENSZ-től is érkezett kegyelmi kérvény.
A felakasztottak között volt Fájó Zeja Tó, a megbuktatott mianmari vezető, Aun Szan Szu Kji vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) volt képviselője, és Kió Min Ju demokráciapárti aktivista, akit „Jimmy” néven is ismertek. Két másik férfit is kivégeztek egy nő állítólagos megöléséért, aki a feltételezések szerint a katonai junta besúgója volt Jangonban.
A négy férfit azzal is vádolták, hogy segítettek a harcokban a milíciáknak a hadsereg ellen, amely tavaly puccsal vette át a hatalmat, és véres leszámolást indított ellenfelei ellen.
Egy aktivistacsoport, a Segítség a Politikai Foglyoknak Egyesület (AAPP) szerint a tavalyi puccs óta több mint 2100 embert öltek meg a biztonsági erők.
„Ezek a kivégzések az életek önkényes elvételét jelentik, és újabb példái Mianmar szörnyű emberi jogi helyzetének” – mondta Erwin van der Borght, az Amnesty International jogvédő szervezet regionális igazgatója.
A New York-i székhelyű Human Rights Watch (HRW) szerint a kivégzések célja a katonai puccsot ellenző tiltakozók megfékezése volt.
„Az Európai Unió tagállamainak, az Egyesült Államoknak és más kormányoknak meg kell mutatniuk a juntának, hogy bűneik miatt elszámoltatják őket” – mondta Elaine Pearson, a HRW ázsiai igazgatója.
Tom Andrews, az ENSZ mianmari emberi jogi különmegbízottja egy nyilatkozatban felháborodásának és lesújtottságának adott hangot a kivégzések miatt.
Az Egyesült Államok elítélte a kivégzést, amellyel szerinte azokat büntették meg, akik harcoltak demokratikus jogaik visszaszerzéséért.
„Elítéljük, hogy a katonai rezsim kivégezte a demokráciapárti vezetőket és választott tisztviselőket, amiért az alapvető szabadságjogaikat gyakorolták” – írta az Egyesült Államok jangoni nagykövetsége Twitteren.