Az izraeli csapatok és tankok rövid ideig tartó szárazföldi támadást indítottak Gáza északi részén csütörtökre virradóra – közölte a hadsereg. Több katonai célpontra is csapást mértek, hogy „előkészítsék a harcteret” a régóta a levegőben lógó szárazföldi invázió előtt.
A rajtaütésre azután került sor, hogy az ENSZ figyelmeztetett: kifogy az üzemanyagból a Gázai övezetben, ezért kénytelen jelentősen megnyirbálni segélyezési erőfeszítéseit azon a területen, amely teljes ostrom alatt áll a Hamász október 7-i dél-izraeli véres ámokfutása és az annak nyomán kirobbant háború kezdete óta.
A halálos áldozatok számának emelkedése Gázában példátlan méretű az évtizedek óta tartó izraeli–palesztin konfliktusban. Még több emberéletet követelhet, ha Izrael megindítja szárazföldi offenzíváját, amelynek célja a Gázát 2007 óta uraló és négy korábbi, Izraellel vívott háborút is túlélő Hamász szétzúzása.
A Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium szerdán közölte, hogy az elmúlt 24 órában több mint 750 ember vesztette életét – több, mint az előző napon, amikor 704 volt a halálos áldozatok száma. Az adatokat független forrásból lehetetlen ellenőrizni, és a minisztérium nem tesz különbséget a civilek és a fegyveresek között. Összehasonlításképpen: az ENSZ adatai szerint 2014-ben 2251 palesztin, többségében civil halt meg az egész hathetes háborúban.
Szerdán egy izraeli légicsapásban életét vesztette az Al-Dzsazíra veterán gázai tudósítója, Wael Dahdouh felesége, fia és lánya. A katari székhelyű műholdas csatorna mutatta az újságíró gyászát, amikor egy kórházban megnézte a fia holttestét.
Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy csak harci célpontokat támad, és azzal vádolja a Hamászt, hogy civilek közé telepítette a tevékenységét a sűrűn lakott Gázában. A palesztin fegyveresek a háború kezdete óta rakétazáport zúdítanak Izraelre.
Az éjszakai rajtaütésben az izraeli hadsereg beszámolója szerint a katonák fegyveresekre, hadi jellegű infrastruktúrára és páncéltörő rakétakilövő állásokra csaptak le. A veszteségekről egyelőre egyik oldalról sincsenek hírek.
Ehhez kapcsolódóan: Izrael szerint a légicsapások végeznek a Hamásszal, de közben egyre több a palesztin áldozat
Egyre romlik a humanitárius helyzet
Közben bombatalálat ért egy lakóépületet az övezet déli részén, Hán Júniszban csütörtök hajnalban. Mentők sora indult a közeli Nasszer kórházba, de az áldozatokról nincs hivatalos hír. Hozzátartozók szerint az épületben 75 ember lakott, köztük 25 kitelepített rokon.
A gázai egészségügyi minisztérium közölte, hogy több mint 6500 palesztint öltek meg eddig a háborúban. Ez az adat tartalmazza a múlt heti kórházi robbanás vitatott számú áldozatait is.
Az izraeli kormány szerint Izraelben több mint 1400 ember halt meg – zömmel civilek – a Hamász háborút kiváltó támadásában. A Hamász mintegy 222 túszt is fogva tart Gázában.
Az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynökségének (UNRWA) figyelmeztetése az üzemanyagkészletek kimerülésére fokozta az aggodalmat, hogy a humanitárius válság gyorsan elmélyülhet.
Gáza lakossága kifogy az élelmiszerből, a vízből és a gyógyszerekből is. A 2,3 milliós Gázában körülbelül 1,4 millióan hagyták el otthonukat, közel felük az ENSZ menedékhelyein zsúfolódott össze. Százezrek maradtak Gáza északi részén, annak ellenére hogy Izrael távozásra szólította fel őket, mondván: aki marad, az a Hamász cinkosának tekinthető.
Az elmúlt napokban Izrael több mint hatvan segélyszállító teherautót engedett be Egyiptomból. Ez a segélyszervezetek dolgozói szerint nem elegendő, és csak töredéke annak, ami a háború előtt érkezett Gázába. Izrael továbbra is tiltja az áramtermelő generátorokhoz szükséges üzemanyag szállítását, azt állítva, hogy szerinte arra a Hamász rátenné a kezét.
Ehhez kapcsolódóan: Kerüljön képbe a Hamász és Izrael háborújáról!
Amputálással védekeznek
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának egyik tisztviselője reményét fejezte ki, hogy sikerül bejutnia Gázába annak a csaknem fél tucat teherautónak, amely létfontosságú egészségügyi felszereléseket szállítana.
„Ez csak kis része annak, amire szükség volna, ha úgy tetszik, csepp a tengerben, tekintettel az elmúlt két és fél hétben tapasztalt erőszak következményeinek súlyára” – mondta William Schomburg, a gázai képviselet vezetője.
„Ma nyolc-tíz teherautó érkezését várjuk. Ennél több is van, sorban állnak – tette hozzá. – Próbálunk létrehozni egy utánpótlási rendszert.”
Gázában az egészségügyi alapellátást biztosító létesítmények több mint fele és a kórházak nagyjából harmada leállt – közölte az Egészségügyi Világszervezet.
Gáza város al-Sifa kórházában a gyógyszerek és a tiszta víz hiánya riasztó fertőzésszámokhoz vezetett – közölte az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet. Gyakran van szükség amputációra annak érdekében, hogy egy-egy sebesült testében ne terjedhessen tovább a fertőzés.
A konfliktus azzal fenyeget, hogy az egész térségre kiterjedhet. Az izraeli hadsereg szerdán közölte, hogy a Szíriából indított rakétákra válaszul csapást mért ottani katonai helyszínekre. A szíriai állami média szerint nyolc katona meghalt és hét megsebesült.
Légicsapások érték Aleppó és Damaszkusz repülőtereit is, Izrael láthatóan így próbálja elejét venni annak, hogy Iránból érkező fegyverszállítmányok érjék el a militáns csoportokat, köztük a libanoni Hezbollahot. Izrael szinte naponta keveredik tűzharcba Libanonnal közös határán az Irán támogatását élvező Hezbollahhal.
Ehhez kapcsolódóan: Szakértő: Valószínűtlen, hogy Teherán közvetlenül beavatkozna Izrael és a Hamász konfliktusába
Elvérzett segélyjavaslatok az ENSZ BT-ben
Az ENSZ-ben Oroszország és Kína megvétózta az Egyesült Államok által kidolgozott biztonsági tanácsi határozatot, amely az ellenségeskedés szüneteltetésére szólított fel annak érdekében, hogy élelmiszert, vizet és gyógyszereket szállíthassanak a palesztin civileknek. Az Egyesült Arab Emírségek szintén nemmel szavazott, míg tíz BT-tag igennel, ketten pedig tartózkodtak.
Oroszország rivális javaslatot tett, ez szélesebb körű tűzszünetet szorgalmazott, de nem tudta megszerezni a minimális számú szavazatot. Izrael mindkettőt elutasította: azzal érvelt, hogy a Hamász csak kihasználná őket, és új fenyegetést teremtenének a gázai civilek számára.