Georgia, Moldova és Ukrajna elnöke dacosnak tűnhetett, amikor a múlt hét elején Batumi fekete-tengeri üdülőhelyen találkoztak, és a Moszkvából érkező nyomást elhárítva elkötelezték magukat, hogy együtt fognak dolgozni az európai uniós tagság eléréséért.
Mindez dicséretes és nagyratörő vágy, de elég csak a decemberi keleti partnerségi csúcstalálkozó brüsszeli előkészületeire tekinteni, hogy rájöjjünk: a három ország polgárai keserűen csalódnak majd, ha a kisinyovi, kijevi és tbiliszi kormányok nem tartják realisztikus mederben a közeljövőre vonatkozó reményeiket.
Brüsszelben üdvözlik, hogy Georgia, Moldova és Ukrajna fokozza együttműködését. A „társult trió", vagy ahogyan trendibb módon utalnak magukra, az „A3", az a három állam, amelyek a vízumliberalizációval és az unióval kötött átfogó szabadkereskedelmi és politikai alkukkal lassan közelítenek a blokkhoz.
Közelebb Brüsszelhez, mint három másik szomszéd, de mennyit ér ez?
Ez éles kontrasztban áll a Keleti partnerség másik három országával, Örményországgal és Azerbajdzsánnal – amelyek folyamatosan egymás torkának esnek –, valamint Fehéroroszországgal, amely hivatalosan felfüggesztette részvételét a projektben a tavalyi, széles körben elcsaltnak nevezett elnökválasztás nyomán.
Ezzel szemben az A3 elnökei Batumiban jövőbe tekintő hangnemű nyilatkozatot írtak alá, amelyben „megerősítik rendíthetetlen elkötelezettségüket, hogy még inkább előmozdítsák az Európai Unióba való integrációs folyamatukat".
Rögtön Brüsszelnek passzolták át a labdát, amikor megjegyezték: „az európai perspektíva biztosítása a három társult partner számára erős ösztönzést és lendületet ad a még mélyebb és átfogóbb reformokhoz”.
Ha nem lenne elég világos az üzenet, a továbbiakban egyértelműen leszögezik, hogy „az Európai Unióhoz történő csatlakozás olyan cél, amely egyesíti három államunkat. Országaink számára nincs alternatívája az európai integrációnak, és egyetlen harmadik fél sem befolyásolhatja ezt a szuverén döntést” – egyszerre üzenve az uniónak és a mondat második felében Moszkvának.
Azt, hogy Oroszország milyen szerepet játszik mindhárom ország számára, szintén egyértelműen kifejtették azzal a megállapítással, hogy Oroszország „komoly fenyegetést jelent a régióra és Európa egészére”, és felszólították az EU-t, hogy játsszon nagyobb szerepet a különböző konfliktusok megoldásában.
Normális esetben bármelyik geopolitikai entitás örülne annak, hogy három ország szívesen csatlakozna hozzá, de az EU számára ez az öröm gyorsan fejfájássá tud változni.
Az uniónak egyelőre nincsenek nagyratörő tervei a lelkes szomszédokkal
Alig egy héttel a nyilatkozat megjelenése előtt a 27 uniós tagállam nagykövetei megtartották a keleti partnerségi csúcs első igazi előkészítő vitáját. A találkozó előtt a fővárosokba szétküldött „orientációs anyagból” ítélve kevés konkrét megvalósítandó célt tűztek ki, és kevés olyan dolog hangzott el, ami izgalomba hozná az A3-as csoportot.
A dokumentum a megoldandó kétoldalú kérdések között említi „az előrehaladást Ukrajna és Georgia közelítésében az EU Zöld Megállapodás kezdeményezéshez”, az EU és Ukrajna közötti informatikai párbeszéd elindítását, valamint üdvözli „az Ukrajnával és Örményországgal kötött közös légi közlekedési megállapodások aláírását”.
Multilaterális szinten talán még kevésbé lebilincselő olvasmány a dokumentum. Felvázolja, hogy cél a Keleti partnerség jövőbeli menetrendjéről szóló megállapodás, benne új célokkal és reformkötelezettségekkel, valamint a jobb ágazati együttműködés.
Ezenkívül nagyobb erőfeszítésre van szükség a vakcinák megosztása terén, és jobban össze kell hangolni a Keleti partnerség országainak tevékenységét az ENSZ különböző szerveiben.
Jó, várnak, de mikor lehet legalább olcsón mobilozni az EU-ban?
Talán a legérdekesebb dolog „a barangolásról és a mobilspektrumról szóló két regionális megállapodás 2021-ben történő aláírása”, még akkor is, ha ez még messze van attól, hogy az EU és a keleti partnerek között létrejöjjön a „barangolj, mintha otthon lennél” gyakorlat. (Pedig sok, hatalmas mobilszámlától tartó utazó épp erről álmodik.)
Az Európai Bizottság nemrégiben egy olyan javaslattal állt elő, amely a következő hét évben akár 17 milliárd eurós állami és magánberuházásokat mozgósítana a Keleti partnerségben. Ezt ezt a decemberi csúcstalálkozón talán alá is írják, és bár az összeg nem éppen aprópénz, a trió valószínűleg látványosabb politikai támogatást szeretne Brüsszeltől.
A legutóbbi partnerségi csúcstalálkozók előtt az EU-tagállamok közötti egyik legfontosabb vitapont az volt, hogy a zárónyilatkozatban elismerjék-e a trió „európai törekvéseit”. A klub néhány nyugati tagja húzta ugyan a száját, de végül mindig beadta a derekát. A legutóbbi, júniusi EU-csúcstalálkozó zárónyilatkozata valóban utalt ezekre a törekvésekre, és az orientációs jegyzet szerint a mondat ismét megjelenik majd a szövegben – remélhetőleg ezúttal kevesebb huzavona után.
De ennél többre nem lehet számítani. Az EU-n kívüli nyugat-balkáni országokkal ellentétben a hármak számára nincs perspektíva, nincs fény az alagút végén. És ez egyelőre így is marad.
Annak ismeretében, hogy a tagjelölt országok – például Albánia és Észak-Macedónia – útjába az összes uniós perspektíva és ígéret ellenére számos akadályt gördítettek, érdemes arra gondolni, hogy Georgia, Moldova és Ukrajna vezetése részéről a jövőben inkább a várakozások visszafogására, mint a törekvésekről szóló nyilatkozatokra lesz szükség.
