Halmai Gábor alkotmányjogász szerint az EU Orbán moszkvai látogatása után hozott intézkedései politikai csipkedések, kellemetlenek, de jogi értelemben értelmezhetetlenek. Orbán csalással politizál. A Szuverenitásvédelmi Hivatal minden tevékenysége alkotmányellenes.
2010 után rövid idő alatt szinte teljesen átalakult az Alkotmánybíróság. Miért siettek ennyire?
Az autokratizálódással kapcsolatos forgatókönyveket nézve – Törökországtól kezdve a tavaszi forradalom utáni Egyiptomon át Magyarországig – mindenütt a világon egyértelműen látszik, hogy az első támadási célpont mindig az alkotmánybíróság. Ezeknek a folyamatoknak ugyanis az a sajátosságuk, hogy a kormányok többé-kevésbé demokratikus választásokon kerülnek hatalomra, ahogy a Fidesz 2010-ben kétharmados többséget szerzett. Ami viszont utána jön, az nem demokratikus. Nagyon gyorsan le akarják ugyanis építeni a parlamenti többséget korlátozó fékeket, ezek közül pedig a legnyilvánvalóbb épp az Alkotmánybíróság.
Miért a legnyilvánvalóbb?
Azért, mert 1989 óta nagy hatalommal bírt, minden alkotmányellenes törvényt megsemmisített. Azt pedig egyetlen parlamenti többség sem szereti, ha a törvényeit egy független testület elgáncsolja. Ezért a Fidesz a 2010-es győzelem után azonnal változtatott az alkotmánybírói jelölés és választás módszerein. Korábban paritásos rendszer volt, nem lehetett csak úgy bejutni. Annak idején a két kétharmaddal rendelkező kormánypárt engem is jelölt alkotmánybírói pozícióba. Csakhogy ez nem volt elég, ahhoz a parlamenti pártok többségének támogatása kellett. Ez volt a garanciája annak, hogy egyik fél se vihessen be olyan jelöltet, aki nem élvezi a pártok konszenzusát. Az első alkotmánymódosítás 2010 májusában volt, amivel ezt a paritásos rendszert szüntették meg. A jelölést kétharmadhoz kötötték, így a kormány azt ültethet a szervezetbe, akit akar. Két új alkotmánybíró rögtön be is került, pedig Bihari Mihály és Stumpf István még a törvényi feltételeknek sem felelt meg.
A joguralomtól az uralom jogáig. A jogállam felszámolása Magyarországon 2010–2024 című kötet vonatkozó fejezetében Szente Zoltán alkotmányjogász azt írja: „Az Alaptörvényt 2023 végéig 12 alkalommal módosították, ami azt jelenti, hogy átlagban évente változott a szövege. A parlamenti eljárás még gyorsabb volt, a változtatások vitájához elég volt összesen 32 óra, vagyis a plenáris ülés egy-egy módosítással kb. két és fél órát foglalkozott.”
Igen, ez pontosan így történt. És még egy adat ehhez: maga az Alaptörvény kilenc nap alatt ment át a parlamenten, ami egészen abszurd. Máshol ezt évekig készítik elő, utána hosszú ideig tárgyalják, társadalmi vitára bocsátják. Ehhez képest nálunk az alkotmány ma már úgy módosítható, mint egy sima miniszteri rendelet. Ráadásul bevezették az egyéni képviselői kezdeményezést, ami tovább rövidíti az eljárásokat, hisz az előterjesztéseket még egyeztetésre sem kell elküldeni.
Ön 2021 végén az Élet és Irodalomban azt írta, hogy a Fidesz 2010 utáni „alkotmányos puccsa” által létrehozott új Alaptörvény „újra átadta a helyét az immár posztkommunista kelet-európaiságnak”. A Magyar Nemzetben úgy reagáltak: „Az nem probléma Halmai számára, hogy az új alaptörvény lényegében véve megtartotta az 1989–1990 táján elvégzett alkotmánymódosításokat? Értve ezalatt főleg azt, hogy akár a kancellári típusú kormányzati rendszer, az államhatalmi ágak egymáshoz való viszonya, az alapjogok rendszere, az önkormányzatiság, a köztársasági elnöki státusz, a közvetlen demokrácia intézményei (beleértve a népszavazást is), a parlamentfeloszlatás lehetőségei stb. nagyjából változatlanok maradtak?”
Persze, ilyen alapon a 1949-es alkotmányt is folytatja, hisz ott is volt Országgyűlés, kormány, ügyészség, bíróság, a nyolcvanas években rövid ideig még alkotmányjogi tanács is. Ha ezt veszem, akkor 1949 óta van folytonosság. Csak épp egy nincs benne: a hatalommegosztás. Ez került ki a 2011-es Alaptörvényből a 1989-es verzióhoz képest. Ha pedig az Alkotmánybíróságot telepakolják lojális bírókkal, attól kezdve az már nem független, és hiába létezik, a funkcióját nem tudja betölteni. És ez igaz minden más szervezetre is. Elvileg a legfőbb ügyész is független, csak épp korábbi fideszes képviselőjelölt.
Úgy érti: mindenre van jogszabály és intézmény, de mindez csak látszat?
Igen, hisz nem függetlenek. Ebből a szempontból az 1936-os szovjet alkotmány is működőképes, hisz még az is négy olyan állami szervet sorol fel, ami minden jogállami rendszerben megtalálható: törvényhozás, kormány, bíróság és ügyészség. Demokráciában viszont ezek a szervek egymást is ellenőrzik, egyik sem feljebbvaló a másiknál. Ehhez képest a mai végrehajtó hatalom gyakorlatilag azt tesz, amit akar, emiatt ez a rendszer nem is parlamentáris. Hisz a kormány a legfőbb döntéshozó szerv, az idők végezetéig kormányozhat rendeletekkel a folyamatos rendkívüli állapotokban. Még a 2015-ben bevezetett migrációs veszélyhelyzetet is folyton meghosszabbítják, pedig egyáltalán nincsenek menekültek az országban. A háborús veszélyhelyzet is fennáll, miközben az ország területén semmilyen háború nincs.
Hadházy Ákos azt vallja: nincs is értelme felvenni a mandátumot, és részt venni a parlamenti munkában. Mások szerint viszont ez az egyetlen hely, ahol szembesíteni lehet a miniszterelnököt akár kellemetlen ügyekkel vagy kérdésekkel.
Sok igazság van Hadházy Ákos érvelésében. Az EU-ban jóval nagyobb botrány lenne, ha a magyar parlament nem működne. Ha még az ellenzéki képviselők se lennének bent, az komoly kellemetlenséget okozna a kormánynak az Európai Parlamentben. Így viszont azt lehet mondani, hogy Magyarország parlamentáris demokrácia, miközben rég nem az. De nem vagyok naiv, nem gondolom, hogy az EU különböző szervei ne lennének tisztában azzal, hogy mi történik Magyarországon. De ezek politikai kérdések, és az EU sokkal keményebb intézkedéseket is hozhatna.
Milyen keményebb intézkedéseket?
Befejezhetné a 7. cikkelyes eljárást, ami 2018 óta folyik; ehhez képest még az első bekezdés szerinti vizsgálat sem fejeződött be. Még azt sem állapították meg, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, miközben már rég nem is létezik. Vagy megvonhatnák Magyarország szavazati jogát a tanácsban. De ezt sem lépik meg. És nem azért, mert jogilag ne lenne rá lehetőség.
Akkor?
Mondom: ezek mind nagypolitikai játszmák, ahogy az a kérdés is, lehet-e Magyarország az EU soros elnöke. Nyilvánvalóan nem, ahogy már a tagjai sem lehetnénk az EU-nak. Ha ma jelentkeznénk, jóval kevesebb esélyünk lenne a felvételre, mint akár Törökországnak.
Mégis Magyarország az EU soros elnöke.
Csak ismételni tudom magam: politikai megfontolások miatt nem mertek lépni ezzel kapcsolatban.
Ön korábban arról beszélt, hogy a gazdasági érdekek erősebbek a politikaiaknál. Példaként hozta, hogy a német kormányt vagy a német autóipari cégeket sem zavarja ez a helyzet. Utóbbiak nem tudnak jogállami feltételeket szabni a működésüknek, viszont eldönthetik, maradnak-e itt, vagy sem. Maradtak.
Igen, ez esetben nyilvánvaló, hogy a gazdasági érdekek valóban felülírják a politikai motivációkat. Az EU amúgy is azzal nyugtatta magát, hogy maga is egy gazdasági szervezet. Az, hogy értékközösség is legyen, viszonylag új vonása a szervezetnek. Egy országot pedig nemhogy nem lehet kitenni az unióból – a tagságtól való megfosztást nem ismerik –, de még megbüntetni sem lehet. 2018-ban annyi változás történt, hogy felismerték: nem jó üzlet autokráciákba önteni a pénzt, mert nem kapnak vissza semmit. Ekkor kezdődött, hogy gazdasági szankciókkal, források befagyasztásával próbálják rábírni ezeket az országokat – főleg Magyarországot – a változtatásokra. A magyar kormány ugyanis politikai okokból, illetve az egyhangúság merev szabályai miatt zsarolással és vétófenyegetéssel nagyon sok mindent el tudott érni.
Az elmúlt évek orosz külpolitikai irányultsága vagy Orbán nemrégiben tett látogatása Putyinnál nem változtat ezen a megítélésen?
Orbán nagyon pontosan kiszámítja azokat a lépéseket, amiket még megenged magának, és azt is, hogy meddig mehet el. Ezek eddig nagyjából bejöttek.
Az unió tett lépéseket: a bizottság elnöke nem jött Budapestre, Orbán nem ismerteti a programját az EP-ben, a miniszterek bojkottálják az itteni üléseket, a külügyi tanács ülését máshol tartják.
A diplomáciai protokoll szerinti bizottsági látogatások lemondása vagy a tanácselnökségi késlekedések csak politika csipkedések. Kellemetlenek lehetnek, de jogi értelemben értelmezhetetlenek, nem szankciók. Az unió nem találja a módját annak, amivel Orbánt politikájának megváltoztatására kényszerítheti. Az egyetlen valós eszköz a pénzek befagyasztása, aminek felszabadítását biztos nem fogják elsietni. Ez az egyetlen húsba vágó és hatásos szankció. A jogállamisági jelentésből, illetve a bizottsági elnök beszédéből ugyanis az olvasható ki, hogy ezt a politikát fogják továbbra is alkalmazni. Aztán lehet, hogy megint engedményt tesznek. A lényeg: nincsenek intézményes megoldásai annak, hogy az értékközösséget ki tudják kényszeríteni.
Ezek szerint Orbán addig akadályozza vagy vétózza a különböző döntéseket, amíg lehet, aztán az utolsó pillanatban mégis megszavazza, ahogy például Ukrajna támogatása esetében?
Így van. De hadd tegyek hozzá valamit, mert a végén még úgy tűnhet, mintha ennek olyan olvasata lenne, hogy milyen ügyes a mi miniszterelnökünk. Erről szó sincs. Ez csalással politizálás, és ne dicsőítsünk egy ügyes csalót. Al Caponéval sem teszünk így, csak mert mindig trükkösen kibújt az igazságszolgáltatás alól. Vegyük komolyan, hogy ez a kormány lábbal tiporja az unió alapértékeit, a jogállamiságot, az alapvető jogokat, a kisebbségek védelmét, és megszüntette a demokráciát.
A hajó pedig elment?
A hajó sosem megy el, de nagyon messze van attól a demokratikus ideáltól, amit 1989-ben elképzeltünk. Más országokban is távolodik a hajó, de amíg el nem süllyed, addig vissza lehet fordítani. Ez Magyarországra is igaz. Igaz, ennek most semmi jele, bár nem lehet kizárni. De ha valaki 2026-ban le is győzi Orbánt – akár a harmincszázalékos Tisza Párt –, a rendszer bebetonozott, a kétharmaddal megválasztott tisztségviselők továbbra is ott ülnek majd a pozíciójukban.
Ha 2026 után nem lenne kétharmad, a törvényeket és a rendeleti kormányzást miért ne lehetne módosítani?
A rendeleti kormányzás lehetősége bekerült az alkotmányba, amit csak egy új kétharmad tudna megváltoztatni. Erre pedig nagyon kicsi esély van.
A kegyelmi ügy után Novák Katalin köztársasági elnök lemondása ugyancsak elég hirtelen történt. Jogilag mennyire volt megalapozott a döntés?
Az, hogy a miniszterelnök egy Facebook-videóban bejelentette, hogy leváltja a köztársasági elnököt, egy parlamentáris demokráciában elképzelhetetlen. Ezek az elszólások arról árulkodnak, hogy a parlamenti többséggel rendelkező kormányfő ezt simán megteheti. Itt egy kézben lévő hatalmi struktúra működik. Ha Orbán úgy gondolja, hogy a köztársasági elnök ideje letelt, akkor simán bejelenti, hogy holnaptól már nem az, és kész.
Mennyire ért egyet azokkal a felvetésekkel, miszerint az egész, ön által is leírt folyamat – bár nem annyira radikális eszközökkel – orosz mintára zajlik?
Annyi a különbség – ahogy Kim Lane Scheppele jogászprofesszor kolléganőm megfogalmazta –, hogy ez nálunk autokratikus legalizmus, azaz olyan autokrácia, amely figyel a jogi szabályok meglétére, ami persze formális. Ez nem jellemző Oroszországra. Nálunk viszont létezik látszólagos legalitás, közben az alkotmányosság eszméjét teljesen figyelmen kívül hagyják.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálódást kezdene a Transparency International civil szervezetnél és az Átlátszónál is. Ez jogilag mit jelenthet?
Ez abszolút nem jog kérdése. Minden ugyanis, amit ez a szervezet tesz, úgy alkotmányellenes, ahogy van, sőt még a jelenlegi Alaptörvénnyel is ellentétes. Hisz nyilvánvalóan olyasmibe avatkozik bele, amibe nem lehetne: civil szervezetek autonómiájába, állami szervek jogállásába, egyének alapvető jogaiba. De – ahogy az előzőkből következik – nincs Alkotmánybíróság, ami ezt felülbírálná, ezért azt csinál, amit akar.
Azért nem teljesen. Korábban a hivatal elnöke, Lánczi Tamás megkereste a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, hogy hozzanak létre egy protokollt arra, hogy „az ügyvédi tevékenység során tapasztalt, a szuverenitásvédelmi törvénybe ütköző magatartás hogyan jusson a hivatal tudomására”. Lánczi azt is szerette volna, hogy a kamara adjon ki állásfoglalást az ügyvédeknek „az információk bejelentésére vonatkozóan”, egészítse ki a szabályzatát „a szuverenitásvédelemmel kapcsolatos ügyvédi feladatokról és felelősségekről”, és kapjon közvetlen kapcsolattartót minden vármegyei vagy városi ügyvédi kamaránál.
De hát erről beszélek. Már a felvetés önmagában is abszurd, teljesen alkotmányellenes.
A kamara elnöke vissza is utasította a megkeresést azzal, hogy nem egyeztethető össze az ügyvédi titoktartás törvényi követelményével. Ezután az Átlátszó közadatigényléssel fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz azzal kapcsolatban, hogy milyen más szervezetekkel kötött szerződést „a szuverenitás védelme” érdekében. Ezt Láncziék megtagadták, de az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítélete szerint ki kell adniuk.
A bírói függetlenség bizonyos maradékai nyomán számos olyan ítélet született, ami a kormányt vagy a hivatalait a jogi elvárások betartására bírják. De nemzetközi szervezetek is komoly jogszabályi változtatásokra kötelezték a kormányt, például Iványi Gábor egyházának ügyében. Ki is kellene fizetni a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerinti büntetést. És? Kifizették? Nem. És? Még a törvényeket sem változtatták meg. Ezért mondom: ez nem jogállamiság, rég nem az. A Szuverenitásvédelmi Hivatal is megteheti, hogy egyszerűen nem hajtja végre a bíróság ítéletét, és nem történik semmi. Ez ma már senkit nem lep meg.
Pár hete az Országos Bírói Tanács Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz fordult, hogy kezdeményezzen törvénymódosítást a bírói fizetésért, mondván: ma egy kezdő bírónál még a bírósági biztonsági őr is magasabb órabért kap. Az államfő hivatala levélben azt válaszolta: „Sulyok Tamásnak nem áll módjában felkarolni” a kérést.
Persze, ezen sem lepődhetünk meg. A bírói szervezet sem független. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a háromezer bíró egyike sem szuverén személyiség, de az alacsony fizetés, a folyamatos ellenőrzés és vegzálás miatt jelentős részük félelemben dolgozik, ezt én is tapasztalom. Firenzében, az Európai Egyetemen vezetője vagyok egy európai jogi bíróképzésnek, szemináriumokat is szervezünk. Nagyon nehéz egy magyar bírót egy ilyen tréningre elhívni. Ott tartunk, hogy félnek jelentkezni egy EU által szervezett bírói képzésre. Legutóbb Nápolyban szerveztünk ilyet, egy bírónőnek sikerült eljönnie, de elmesélte, milyen kálváriát járt be azért, hogy valaki rábólintson az utazására.
A Völner–Schadl-ügyben akár fel is menthetik a korábbi államtitkárt, Völner Pált, aki a minap luxusterepjáróval ment lángosozni. Bár sok bizonyíték került elő, úgy tűnik, a vádlottak pénzbüntetést kapnak, miközben a korrupciós ügyben 22 vádlott közül tíz beismerő vallomást tett.
Ez az egész bírósági műsor mind csak látszat. Oroszországban is csuknak le embereket, és nem csak ellenzékieket, néha korrupt vezetőket is. Kínában még ki is végezhetik őket. Ezek a kormányok így bizonyítják a közönség számára, hogy mégiscsak üldözik a korrupciót. Még ha Völneréket meg is büntették volna, az sem bizonyítaná, hogy Magyarország nem egy velejéig korrupt rendszer.
Hogy megy át mindez a társadalmon?
Az egyik ok az egzisztenciális félelem. Az autokratizálódási folyamattal párhuzamosan gazdasági visszaesés is tapasztalható, az emberek jóval szegényebbek lettek. Kevesen tudnak azzal foglalkozni, hogy éppen mi a helyzet a jogállamisággal. Ez amúgy 1989-ben is így volt. Akkor is gazdasági válság volt, az embereket az érdekelte, hogyan tudják kifizetni a gázszámlát. A másik fontos eleme a mostani folyamatnak a médiaszabadság hiánya. Ahol csak az hír, hogy az ellenzék háborúpárti, a kormány meg békepárti, ott nem lehet túl szofisztikált üzeneteket közvetíteni.
Magyar Péter pártja néhány hét alatt mégis a második legnagyobb ellenzéki párt lett, jelenleg harminc százalékon áll.
Ez csak látszólagos ellentmondás. Magyar Péter sikere épp azt igazolja, hogy a lakosság legalább fele más kormányt szeretne. Végre jött valaki, akiről elhiszik, hogy lehet esélye. De ez a csodavárás épp arról szól, hogy tehetetlenek vagyunk. Szeretnénk kormányt váltani, mert gazdaságilag sem jó, magas az infláció, minden drága, de az emberek nem látják, hogy ki tudna ezen változtatni. Miközben persze azt is hallják, hogy aki változást hozhat, az háborút akar. Erre az a válasz, hogy akkor inkább maradjon minden a régiben. A harmincszázalékos Tisza Párt-eredmény arról szól, hátha valaki mégis megszabadít ettől a kormánytól. Ma a 65 év feletti, vidéki kistelepülésen élő, nyolc általánosnál nem iskolázottabb választói rétegnél van csak többségi támogatottsága a Fidesznek, minden más csoportban elveszítette.
Pár hete még a legkisebb településeken is kimentek az emberek, és meghallgatták Magyar Pétert, láthatóan nem féltek.
Mert megjelent valaki, aki talán elér valamit. De 2022-ben az egyesült ellenzék is olyan álmokat dédelgetett, hogy megveri a Fideszt. Ehhez képest Orbánék még nagyobbat nyertek, mint 2018-ban. Most megint van valaki, aki bekerült az Európai Parlamentbe, nagy a támogatottsága, és talán reményt hoz 2026-ra.
