Az elmúlt pár évben a klímaváltozás miatt földindulásszerű változások történnek a bolygón. A magyar kormány viszont elutasítja az Európai Bizottság nyáron elfogadott javaslatát, ami szigorítana a 2030-as uniós üvegházgáz-kibocsátás 2030-ra belőtt szintjén. Perelhető-e a kormány azért, mert nem tartja prioritásnak a klímaváltozás elleni küzdelmet?
Precedensértékű döntést hozott 2020-ban a holland legfelsőbb bíróság. Az Urgenda Alapítvány és 668 holland magánszemély által indított klímaper ítélete kötelezte a kormányt arra, hogy 2020 végéig minimum 25%-kal csökkentse üvegházgáz (ÜHG-) -kibocsátását az 1990. évi mennyiséghez képest.
Az elmúlt húsz évben máshol is indultak ilyen perek. Az Urgenda-ítélet az első, amelyben egy európai állam kormányát marasztalja el saját legfelsőbb bírósága, és az önként vállalt kibocsátáscsökkentési tervekhez képest szigorúbb lépésekre kötelezi.
Jog és természettudomány konfliktusa
A klímaper gyűjtőfogalom: olyan peres eljárásokat jelöl, amelyek „egyrészt a hiányzó, illetve nem kellőképpen ambiciózus kibocsátáscsökkentési intézkedések meghozatalát kívánják kikényszeríteni a jogalkotótól, másrészt a klímaváltozás okozta károkért való felelősség megállapítását célozzák” – írja A klímaperek kihívásai és sikerei – az Urgenda-ítélet tanulságai című, a Közjogi Szemlében tavaly megjelent tanulmányában Sulyok Katalin, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének oktatója. (Személyesen most nem tudtuk őt kérdezni.)
Klímapert általában állami szerv ellen indítanak, de nagy károsanyag-kibocsátó cégek, pl. a Shell vagy az Exxon Mobile is voltak már alperesek.
A klímaperek jogi nehézsége, írja a nemzetközi jogász, hogy a klímaváltozás természettudományos kutatásainak legújabb eredményeit a bíróságoknak merev régi jogi doktrínák keretei között kell értékelniük.
A két tudomány például másképp ítéli meg az okozatiságot és a bizonyítási eljárást. Jogi értelemben oka-e a globális klímaváltozásnak egy világszinten relatíve kis kibocsátással bíró ország? Ha igen, milyen mértékben? És mire kötelezhető, ha a fenti kérdésekre igennel felel a bíróság?
A magyar helyzet
A 2015-ös Párizsi Klímaegyezmény értelmében a világ országainak 2020 végéig részletesen ki kellett dolgozniuk szigorított klímacéljaikat. Szigorítani pedig azért kellett, mert az addigi vállalásokkal nem lehetne elérni az egyezményben elfogadott célt: a globális felmelegedés 1,5 fok alatt tartását. A tudomány álláspontja szerint ehhez 2030-ig legalább 65%-os globális kibocsátáscsökkentést kellene elérni.
A magyar kormány Nemzeti Klíma- és Energiatervében (NEKT) viszont mindössze 40%-os kibocsátáscsökkentési célérték szerepel. Amit egyébként már 2013-ban elért az ország (elsősorban a szocialista ipar összeomlása miatt), csak a növekvő szennyezés miatt ez megint visszaesett 33 %-ra. A 40%-ot mindenesetre nem lett volna nehéz újra elérni.
Az Európai Bizottság viszont azóta 55 százalékos szén-dioxid-csökkentési célt tűzött ki: július közepén mutatta be a Fit for 55 nevű komplex klímavédelmi javaslatcsomagját. Ezt még meg kell szavaznia a Tanácsnak és a Parlamentnek is, és a magyar kormány (néhány régiós szövetségesével együtt) elutasítja. Azt kifogásolja, hogy a javaslat a szén-dioxid-kibocsátás költségeit kiterjesztené a lakossági, illetve a közlekedési szektorra is.
„Veszélyben a rezsicsökkentés” - hirdeti a kormány, bár a Bizottság javaslata tartalmaz egy szociális alapot is, mely a rászoruló háztartásokat támogatná. „A tagállamok sokkal jobban tudják, hogy hova és mire kell ezeket a forrásokat felhasználni, nem Brüsszelnek kell megmondania” – nyilatkozta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
A szuverenista érvelés mögött inkább az a valós ok, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere elosztáspolitikájának kulcseleme a rászorulókat célzó pénzügyi támogatások radikális megvágása, illetve az adórendszeren keresztül folytatott, így a jobbmódúakat célzó támogatáspolitika. Másrészt a kormány még mindig a gazdasági fejlődés gátjaként, nem motorjaként tekint a környezetvédelemre, ahogy ezt lapunkban korábban Csaba László közgazdász elemezte.
A kormány minimálisan támogatja a lakóházak energiahatékonyságának növelését, illetve a lakossági napenergia elterjedését, és lehetetlenné teszi szélerőművek építését is. A távoli 2050-re a magyar kormány által is elfogadott uniós karbonsemlegességet Magyarország alapvetően Paks 2, az atomenergia segítségével kívánja elérni. Az uniós színtéren pedig a szennyező cégek és a gazdagabb országok nagyobb szerepvállalásával érvel.
Kérdés, hogy ezért perelhető-e.
Bizonyítási nehézségek
A klímaperek szokatlan ok-okozati láncokat visznek a bíróságok elé, és nem is sikertelenül. Például a kipufogógázok ÜHG-tartalma és a parti területek víz alá kerülése közötti hosszú és bonyolult okozati lánc miatt már 2007-ben kötelezte az amerikai legfelsőbb bíróság a szövetségi kormányt az autók károsanyag-kibocsátásának szabályozására.
Volt olyan beadvány is, amely azzal érvelt, hogy az USA nem tett semmit az ÜHG-kibocsátás csökkentése érdekében, amiglobális felmelegedéshez vezetett, emiatt elvékonyodott a jégtakaró, ellehetetlenítve az alaszkai inuitok hagyományos életmódját és megélhetését. A beadvány szerint ezzel az Egyesült Államok megsértette az Emberi Jogok Amerikai Deklarációjában foglalt emberi jogokat. Itt viszont már nem sikerült az ok-okozatiságot elfogadtatni.
A perlési jogosultság megállapítása is nehézség a bíróság számára: a stratégiai jellegű klímaperek egy részét a jövő nemzedékek érdekeinek védelmében, sok esetben kiskorú felperesek nevében indítják.
Magyarországon még nem a klímakárok miatt jöhetne szóba a perindítás, hanem a klímaváltozás elleni szabályozás kikényszerítéséért. Ilyen esetben a jogalkotó olyan veszélyek és magatartások ellen kötelezhető fellépésre, „amelyek képesek megsérteni bizonyos védeni rendelt jogokat, másként szólva ok-okozati viszonyban állnak e jogok védelmi körével, tartalmával” – írja a tanulmány.
Az ok-okozatiság követelményét a természet és a jogtudomány eltérően módon értelmezi, amelyből egy per során számos probléma származik. Természettudományos értelemben a legkisebb mértékű ÜHG-kibocsátás is része az oksági hálózatnak, amelynek eredménye a globális felmelegedés, de a jogtudomány nem tekint minden oksági tényezőt jogilag releváns oknak.
A magyar Polgári Törvénykönyv az előreláthatóság fogalmát használja a jogilag releváns okok, illetve következmények leszűkítésére – írja Sulyok Katalin. „Ennek értelmében a károkozó az oksági láncolat részét képező okozatok közül csak azon következményekért felel, amelyek bekövetkezését előre látta, illetve előre kellett látnia.”
Az is gond a jogi gondolkodás számára, hogy a klímaváltozást természetes és mesterséges ÜHG-források együttesen idézik elő. Ráadásul a klímarendszerben számos pozitív visszacsatolási, ún. öngerjesztő folyamat működik, amely miatt a végül bekövetkező kár mértéke nem feltétlenül arányos az egyedi kibocsátások mértékével.
„Mindezért képletesen szólva a veszélyes mértékű klímaváltozás előidézését „ezer halálos tőrszúráshoz” lehet hasonlítani, amely „tőrszúrások” közül a jogi okozatisági mércéknek kell kiválasztani a „halál” jogilag relevánsnak tekintett okait.”
Az Urganda-példa
A holland ügyben a felperesek keresete elsődlegesen annak megállapítására irányult, hogy a holland állam ÜHG-kibocsátáscsökkentési intézkedései sértik az állampolgárok alapvető jogait. Emellett az állam kötelezését kérték szigorúbb és gyorsabb szigorítási lépésekre.
A kereset jogalapja egyrészt a „gondossági kötelem” megsértése, másrészt az Emberi Jogok Európai Egyezményében (EJEE) foglalt emberi jogok megsértése volt. Az érvelés szerint ugyanis, bár Hollandia elfogadta, hogy a 2 °C-ot meghaladó átlaghőmérséklet-növekedés „veszélyes mértékű” klímaváltozást idéz elő, konkrét ÜHG-csökkentési intézkedései messze elmaradnak e veszély megelőzésére alkalmas mértéktől. Ezzel egyrészt gondatlanságot tanúsítva kárt okoz az állampolgároknak, másrészt megsérti az EJEE-ben foglalt jogok közül az élethez való jogot és a magánélethez való jogot.
Hollandia azzal védekezett (ami érdekes lehet a magyar kormány érveivel kapcsolatban is), hogy a területén keletkező ÜHG-kibocsátás összességében elhanyagolható mértékű a nagyobb gazdasággal rendelkező államok kibocsátásához képest, és így nem is lehet felelős a klímaváltozás okozta alapvető jogok megsértéséért.
A Legfelsőbb Bíróság erre viszont azt állapította meg, „hogy a klímaváltozáshoz való részleges hozzájárulás is megalapozza a kis kibocsátó államok felelősségét. Ennek értelmében az állam köteles saját ÜHG-kibocsátását az össz-ÜHG-kibocsátáshoz való hozzájárulása arányában csökkenteni.”
Vagyis a kisebb gazdasággal rendelkező államok sem kérhetik felmentésüket az érdemi kibocsátáscsökkentés alól. „Csak ez biztosíthatja ugyanis, hogy a klímaváltozás elleni fellépést ne gátolja a „kis döntések zsarnoksága”.Ez az alapelv annak a ténynek a fényében is indokolt, hogy azok az országok, amelyek bár önmagukban véve elhanyagolható ÜHG-források – tehát egyenként a teljes emisszió 5%-ánál kevesebbért felelősek – együttesen már a teljes ÜHG-kibocsátás közel egyharmadát teszik ki.”
A magyar kormány láthatóan nem akar a következő 10 évre valós kötelezettséget vállalni, miközben a távoli 2050- es klímasemlegességet igen. Ennek fényében érdekes, hogy a holland legfelsőbb bíróság jogellenesnek találta a kormányzati kibocsátáscsökkentés ütemtervét: Mark Rutte-ék is későbbre irányoztak elő drasztikus és gyors csökkentést.
Ezzel szemben a bíróság befogadta azt a természettudományos érvet, hogy kibocsátása után a CO2 molekula a légkörben maradhat akár 200 évig is, így a korábbi kibocsátások felmelegítő hatása még több száz évig érezhető. „Ez azt is jelenti, hogy a később végrehajtott CO2-kibocsátáscsökkentés – legyen az mégoly drasztikus is – összességében sokkal melegebb légkört eredményez, mint a fokozatos, de korábban megkezdett kibocsátáscsökkentés” – írja Sulyok Katalin.
Nincs, aki belevágjon
Magyarország ellen indult már levegőszennyezési ügyben kötelezettségszegési eljárás az unióban, és el is marasztalták. Ott viszont volt fogódzó: egy uniós kötelezettséget folyamatosan nem teljesített a kormány.
A magyar jogrendben természetesen nem számít egy holland bírósági ítélet, és a klímaperekben nemzetközi bíróság előtt még nem született jelentős siker. De példa lehet arra, hogy klímaperrel lehetséges a kibocsátáscsökkentés terén vonakodó döntéshozók rákényszerítése érdemi lépések megtételére.
Környezetvédelmi szakértő megkérdezettjeink szerint egy ideje már folyik gondolkodás a magyar zöldek körében egy hasonló eljárás megindítására. De még ha a magyar bíróság be is fogadná a keresetet, el is fogadná a természettudományos) és láthatóan egyre inkább tapasztalati) érvelést, még mindig ott a csak a kormánypárt jelölte tagokból álló Alkotmánybíróság.
A magyar kormánytól az sem idegen, hogy hosszú ideig ne hajtson végre bírósági döntéseket, ahogy ez például az Európai Bíróságnak a gyöngyöspatai szegregációs, illetve migrációs ügyekben hozott ítéleteivel is történt.
És végül, mondja egyik megkérdezettünk, a kormány várható bosszúhadjárata is visszatartja a civileket a perindítástól.
